Ugrás a fő tartalomra

Várakozással tekintve a jövőbe



„Bizony jó Izráelhez az Isten, azokhoz, a kik tiszta szívűek. De én?! Már-már meghanyatlottak lábaim; és kis híjja, hogy lépteim el nem iszamodtak. Mert irígykedtem a kevélyekre, látván a gonoszok jó szerencséjét. Mert halálukig nincsenek kínjaik, és az ő erejök állandó.” (73. zsoltár 1:4)                   
Gyülekezetünk oly sok mindenen ment keresztül, melyben mélységeket és magasságokat egyaránt megéltünk az elmúlt esztendőben. Megrendítő volt elveszíteni a pásztorunkat, de munkálkodásának minden percéért hálát adhatunk. Felesége pásztorként is helytáll a gyülekezetben, szórványban, miközben maga is átment szemműtéteken, sok testi terheken. A gazdag programokkal teli nyáron áldott heteket tölthettünk az ifjakkal, s nyár végén a gyülekezeti napon is sokat épülhettünk a testvéri közösség által. Év vége felé közeledve az eltelt időszakot értékelik politikusok, sportolók, művészek, akik a sikereket, esetleges kudarcokat veszik górcső alá. A keresztyén ember számára nemcsak a múlt értékelése és a számvetés fontos, hanem várakozás az Úrra, az általa elkészített boldog jövőbe tekintés. A világban levő igazságtalanságokat nézve óhatatlanul eszünkbe juthat a csüggedés, az elkeseredés, csakúgy, mint a zsoltárírónak. Megoldhatatlannak tűnő társadalmi igazságtalanságok közel s távol egyaránt. Éhezők, nyomorgók, s nem messze tőlük a jólétben tobzódó élv és pénzhajhász „elit”. Fiatalok és idősek élnek anyagi bizonytalanságban. Ez az elkeseredés vezethet gyötrő, sőt reménytelen gondolatokhoz, ahol már csak egy lehangolt, minden-mindegy jövőkép nyomasztó érzete uralkodhat napjaink felett. Elkeserítenek a napi híradások gyilkosságokról, visszaélésekről, balesetekről. Nemrég a saját kisfiam tette fel a kérdést, hogy az osztálytársai miért dicsekednek nagy értékű utazásokkal, értékes tárgyakkal, ami nekünk nincs. Akárcsak a zsoltárosnak, nekünk is nehezek ezek a kérdések. Ezek a gondolatok csak egyféleképpen fordulhatnak meg, ha mi is a zsoltárossal együtt bemegyünk Isten színe elé, s megértjük a valódi hátteret, az igazi jövőt az öröklétben. Jézus mindenkinek, aki benne hisz örök életet ígér. Az örökké való otthonunkba valami egészen nagy, kimondhatatlan örömmel teljes, folyamatos boldogság vár. Gondolj most életed eddigi legboldogabb, legjobb pillanatára. Nos ennek sokszorosában lesz részed, csak bízd rá a világ szerinti semmi kis életed Krisztusra, és ragadd meg az Ő ígéreteit! Az adventi várakozásod így nem lesz hiábavaló. Hiszen a legnagyobb ajándékra az Urunkkal való találkozás örömével teljesedhet ki ünnepünk, ahol nem lényeg, hogy a másik mit szerzett, és mennyi pénzt, hatalmat birtokol. Érdemes elolvasni az egész zsoltárt, akár meg-meg állva, közben imádkozva. Hogy rácsodálkozzunk Isten nagyságára, a megváltás tényére.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Nagymama emlékére

Vasárnap meghalt Nagymama. Gyermekeinknek csak egyszerűen "dédi". Elaludt, úgy ment át abba az országba, ahol nincs többé könny és gyász, fájdalom, vagy jajkiáltás. Ilyenkor számtalan okos dolgot szoktak mondani, visszaemlékeznek az életútra, amit itt a Földön bejárt. De 95 évet bejárni sem egyszerű! Mindebből pedig mit is láthatunk mi gyerekek? Néhány együtt töltött év, roppant kevés, mégis elég a példa okán! Hogy mi fémjelzi leginkább az ember életét nehéz megmondani. De ő képes volt az életét a családjának szentelni, hűséges társul szegődni férje mellé. Kálmán bácsi1935-ben a Balaton mellett nyaralva ismerte meg Kádár Lajos nagykanizsai lelkész Erzsébet leányát, dédit, akit 1937 augusztusában vett feleségül Pesten, a Kálvin téri templomban. Egész életében, munkájában segítője és támasza volt, ő mindketten pedagógusként mentek nyugdíjba. Négy leányt neveltek fel, akik a matematika és a vegyészet területén szereztek diplomát. Ennyi a száraz tények talaján. De az arc derűje,

Túrmezei Erzsébet: Ámon, az ács

Számomra az egyik legkedvesebb húsvéti vers Ámon az ács címmel Túrmezei Erzsébet verse. Megkísérlem úgy interpretálni számotokra, hogy érthető legyen. Gondolkozzunk el együtt rajta, hiszen azt a keresztet, ami durva és nehéz én is ácsoltam, nekem is készült. Keresési eredmények Internetes találatok Túrmezei Erzsébet: Ámon, az ács Két szálfát hoztak Ámon udvarára és szólt a főpap: „Ámon, jól figyelj: Kereszt legyen. Ne félj! Meglesz az ára. Durva, nehéz… Ne faragj rajt' sokat. Sürgős.” És Ámon munkához fogott. Fejszecsapások hullottak a fára. Akkor hajnalodott. Felkelt az asszony is, a gyermek is. „Édesapám, milyen két furcsa fa. Mi lesz belőle?” „Eriggy Salomé, ne is kérdezd!”– döbben föl az apa Kis Salomé vidáman elszalad. Milyen erős a nemrég béna láb! De jó is volt Jézushoz vinni őt, követve szívük halk sugallatát. Csodálatos volt az a pillanat! Ámon dolgozik. Készül a kereszt. Nehéz a szíve. Ki is hordja majd? Valami gyilkos, lator, lázadó ny

Ábrahám alkuja

Talán sokak előtt ismert a történet, hogy miután Ábrahám megtudja, hogy Sodoma városa ítélet előtt áll, megkísérel Istennel beszélni (Mózes I. 18:16-). Ez nem egy szokványos arab vagy zsidó alku, ahol a két fél kölcsönösen enged, majd pedig megállnak a számukra kedvező árnál. Ugyanis egy irányba haladnak mindketten. Ábrahámot magát is meglepheti, hogy a haragvó, mindenható Úr milyen könnyedén enged a beszélgetésükben. Ez csak egyféleképpen lehet, ha Isten mindenféle módon meg akarja menteni az ott élő embereket. Azokat, akik szinte kérkednek is bűneikkel, "bátran" vállalják másságukat, nincs előttük értéke a családi közösségnek, megtesznek mindent a pénzért, amáért, nem éreznek lelkiismeret furdalást, ha ölniük kell. Persze ez kissé általános, és mi ugye nem is vagyunk ilyenek. Azok biztos megérdemelték a sorsukat. De Isten sem azokról, sem pedig rólunk nem így gondolkodik. Tíz igaz emberért is megkönyörül a városon. És ekkor Ábrahám abba hagyja z alkudozást, hiszen mégiscsak