Még az elmúlt évben történt. Éppen a költészet napjához közeledve jött hozzám egy érdekes kéréssel a kislányom. Apa egy versmondó versenyre kellene benevezni, ehhez kellene verset találni. Csakúgy mellékesen jegyezte meg, hogy lehet saját verssel is nevezni. Én meg kaptam az alkalmon, rendben, akkor írjuk meg együtt a családdal. A tollak elkezdtek sercegni, pattogtak az ötletek, hogy miről is kellene szóljon a vers, és így tovább... Aznap este csak egy nagy káosznak tűnt az egész! Persze olyan rendezetlen gondolatok, amelyeknek önmagukban volt értelme, de nem akart összeállni kész egésszé. Aztán másnap kora reggel keltem fel, és a friss agy - lehet, hogy éjszaka is pörgött - elkezdte összerakni a sorokat. A legszebb az volt, hogy amikor félve megmutattam a családnak, mindenki a magáénak érezte! De hisz ez volt az eredeti szándék. Aztán a kislányom megtanulta a nem túl rövid verset, és ... A többi igazából már meseszerű, mert megnyerte ezzel az alábbi verssel a válogatókat, majd bejutott a Thália színházba tartott országos gálára. A nézőtéren a torkomban dobogott a szívem, mikor elhangzott a vers címe, s a költő neve után hozzábiggyesztette: "édesapám". Csodás nap volt, s nem is azért írom le mindezt, mert dicsekedni lenne kedvem, hanem mert a mai napig büszke vagyok a lányomra, aki bátran ki mert állni egy nevesincs ember versével, s helytállt egy nagyon nívós zsűri előtt. Emlékeztetőül álljon itt a vers:
2014. családi írás
Cseppenő családi kincsek
Barlangok rejtekében
megállunk csodálni kincseket.
Évszázadok csöppjeiből
oszlopok szökellnek,
Habzó patak vize
szelídül apró érték cseppé
Lenyűgöző, melyért
érdemes átszelni a sztyeppét.
Megszületsz ebbe a
zsúfolt világba,
Ahol folyton
választhatsz, választasz,
S válaszokat kapsz
látszólag mindenre,
röhejes, s közben
„teszel” minderre.
Válaszd a legjobbat!
Almát, honatyát,
Szoknyát,
Hivatást,
Karnevált, kardot,
Oltárt, házat, autót,
barmot.
Kegyesen, mint a
NAGYURAK válogatsz
a Pláza pultra cuki
pulcsit, üccsit,
S kecsesen köszönsz
vissza: PUSZCSI!
S mi választunk
barátot, férjet, otthont,
S hirtelen teszünk az
élet végére pontot.
Észrevétlen szalad
mellettünk a NINCS,
Cseppjeinkből hiányzik
a KINCS!
Tavaszi szél lengi
arcom.
Melegsége családomra
hangol.
Éjjel cirógat így
anyám:
„ Itt vagyok”, s igazít
egyet a ruhán.
Apám tanít metszeni,
hogy
Virágozz, s tanulj
teremni,
Nézzük az alkony
vöröslő ruháját,
S belül valami megrázza
hangom árját.
Picurka kezét fogva kicsinek,
Együtt totyogva
ricsítek,
Gügyögünk, szédülve
visít,
Testvérem Ő, hát nem
idegesít!
Ősz haj a konyhában,
S nemcsak az illatok
vonzása,
Mely odahúz, vár rám a
falat,
Ínyemben éled az íze,
Még akkor is, ha MAMA
már nincsen.
Húztuk egymást, be sokszor!
„Csitt legyen, én
vagyok nagyobb!”
Játszunk, sértődünk,
sarokban duzzogva,
De védjük a Kicsit, ha
kell oroszlánként harcolva!
Választhatsz Tudást,
Pénzt, Hatalmat, s ki tudja még mi mást,
De megmarad szeretőn a
Család, mi mindig vár!
Ismerd fel
Ismeretlenekben Anyád kezét, mosolyát,
Ráncok között bujkáló
békét, ölében megnyugvást.
Keress, segíts testvért
ott is találni, hol nincs,
S Tiéd is lesz e nagy
CSALÁDI KINCS!