Ugrás a fő tartalomra

Családi kincsek

Még az elmúlt évben történt. Éppen a költészet napjához közeledve jött hozzám egy érdekes kéréssel a kislányom. Apa egy versmondó versenyre kellene benevezni, ehhez kellene verset találni. Csakúgy mellékesen jegyezte meg, hogy lehet saját verssel is nevezni. Én meg kaptam az alkalmon, rendben, akkor írjuk meg együtt a családdal. A tollak elkezdtek sercegni, pattogtak az ötletek, hogy miről is kellene szóljon a vers, és így tovább... Aznap este csak egy nagy káosznak tűnt az egész! Persze olyan rendezetlen gondolatok, amelyeknek önmagukban volt értelme, de nem akart összeállni kész egésszé. Aztán másnap kora reggel keltem fel, és a friss agy - lehet, hogy éjszaka is pörgött - elkezdte összerakni a sorokat. A legszebb az volt, hogy amikor félve megmutattam a családnak, mindenki a magáénak érezte! De hisz ez volt az eredeti szándék. Aztán a kislányom megtanulta a nem túl rövid verset, és ... A többi igazából már meseszerű, mert megnyerte ezzel az alábbi verssel a válogatókat, majd bejutott a Thália színházba tartott országos gálára. A nézőtéren a torkomban dobogott a szívem, mikor elhangzott a vers címe, s a költő neve után hozzábiggyesztette: "édesapám". Csodás nap volt, s nem is azért írom le mindezt, mert dicsekedni lenne kedvem, hanem mert a mai napig büszke vagyok a lányomra, aki bátran ki mert állni egy nevesincs ember versével, s helytállt egy nagyon nívós zsűri előtt. Emlékeztetőül álljon itt a vers:



Cseppenő családi kincsek

Barlangok rejtekében megállunk csodálni kincseket.
Évszázadok csöppjeiből oszlopok szökellnek,
Habzó patak vize szelídül apró érték cseppé
Lenyűgöző, melyért érdemes átszelni a sztyeppét.

Megszületsz ebbe a zsúfolt világba,
Ahol folyton választhatsz, választasz,
S válaszokat kapsz látszólag mindenre,
röhejes, s közben „teszel” minderre.

Válaszd a legjobbat!
Almát, honatyát,
Szoknyát,
Hivatást,
Karnevált, kardot,
Oltárt, házat, autót, barmot.

Kegyesen, mint a NAGYURAK válogatsz
a Pláza pultra cuki pulcsit, üccsit,
S kecsesen köszönsz vissza: PUSZCSI!

S mi választunk barátot, férjet, otthont,
S hirtelen teszünk az élet végére pontot.
Észrevétlen szalad mellettünk a NINCS,
Cseppjeinkből hiányzik a KINCS!

Tavaszi szél lengi arcom.
Melegsége családomra hangol.
Éjjel cirógat így anyám:
„ Itt vagyok”, s igazít egyet a ruhán.
Apám tanít metszeni, hogy
Virágozz, s tanulj teremni,
Nézzük az alkony vöröslő ruháját,
S belül valami megrázza hangom árját.

Picurka kezét fogva kicsinek,
Együtt totyogva ricsítek,
Gügyögünk, szédülve visít,
Testvérem Ő, hát nem idegesít!

Ősz haj a konyhában,
S nemcsak az illatok vonzása,
Mely odahúz, vár rám a falat,
Ínyemben éled az íze,
Még akkor is, ha MAMA már nincsen.

Húztuk egymást, be sokszor!
„Csitt legyen, én vagyok nagyobb!”
Játszunk, sértődünk, sarokban duzzogva,
De védjük a Kicsit, ha kell oroszlánként harcolva!

Választhatsz Tudást, Pénzt, Hatalmat, s ki tudja még mi mást,
De megmarad szeretőn a Család, mi mindig vár!

Ismerd fel Ismeretlenekben Anyád kezét, mosolyát,
Ráncok között bujkáló békét, ölében megnyugvást.

Keress, segíts testvért ott is találni, hol nincs,
S Tiéd is lesz e nagy CSALÁDI KINCS!

2014. családi írás

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Nagymama emlékére

Vasárnap meghalt Nagymama. Gyermekeinknek csak egyszerűen "dédi". Elaludt, úgy ment át abba az országba, ahol nincs többé könny és gyász, fájdalom, vagy jajkiáltás. Ilyenkor számtalan okos dolgot szoktak mondani, visszaemlékeznek az életútra, amit itt a Földön bejárt. De 95 évet bejárni sem egyszerű! Mindebből pedig mit is láthatunk mi gyerekek? Néhány együtt töltött év, roppant kevés, mégis elég a példa okán! Hogy mi fémjelzi leginkább az ember életét nehéz megmondani. De ő képes volt az életét a családjának szentelni, hűséges társul szegődni férje mellé. Kálmán bácsi1935-ben a Balaton mellett nyaralva ismerte meg Kádár Lajos nagykanizsai lelkész Erzsébet leányát, dédit, akit 1937 augusztusában vett feleségül Pesten, a Kálvin téri templomban. Egész életében, munkájában segítője és támasza volt, ő mindketten pedagógusként mentek nyugdíjba. Négy leányt neveltek fel, akik a matematika és a vegyészet területén szereztek diplomát. Ennyi a száraz tények talaján. De az arc derűje,

Túrmezei Erzsébet: Ámon, az ács

Számomra az egyik legkedvesebb húsvéti vers Ámon az ács címmel Túrmezei Erzsébet verse. Megkísérlem úgy interpretálni számotokra, hogy érthető legyen. Gondolkozzunk el együtt rajta, hiszen azt a keresztet, ami durva és nehéz én is ácsoltam, nekem is készült. Keresési eredmények Internetes találatok Túrmezei Erzsébet: Ámon, az ács Két szálfát hoztak Ámon udvarára és szólt a főpap: „Ámon, jól figyelj: Kereszt legyen. Ne félj! Meglesz az ára. Durva, nehéz… Ne faragj rajt' sokat. Sürgős.” És Ámon munkához fogott. Fejszecsapások hullottak a fára. Akkor hajnalodott. Felkelt az asszony is, a gyermek is. „Édesapám, milyen két furcsa fa. Mi lesz belőle?” „Eriggy Salomé, ne is kérdezd!”– döbben föl az apa Kis Salomé vidáman elszalad. Milyen erős a nemrég béna láb! De jó is volt Jézushoz vinni őt, követve szívük halk sugallatát. Csodálatos volt az a pillanat! Ámon dolgozik. Készül a kereszt. Nehéz a szíve. Ki is hordja majd? Valami gyilkos, lator, lázadó ny

Ábrahám alkuja

Talán sokak előtt ismert a történet, hogy miután Ábrahám megtudja, hogy Sodoma városa ítélet előtt áll, megkísérel Istennel beszélni (Mózes I. 18:16-). Ez nem egy szokványos arab vagy zsidó alku, ahol a két fél kölcsönösen enged, majd pedig megállnak a számukra kedvező árnál. Ugyanis egy irányba haladnak mindketten. Ábrahámot magát is meglepheti, hogy a haragvó, mindenható Úr milyen könnyedén enged a beszélgetésükben. Ez csak egyféleképpen lehet, ha Isten mindenféle módon meg akarja menteni az ott élő embereket. Azokat, akik szinte kérkednek is bűneikkel, "bátran" vállalják másságukat, nincs előttük értéke a családi közösségnek, megtesznek mindent a pénzért, amáért, nem éreznek lelkiismeret furdalást, ha ölniük kell. Persze ez kissé általános, és mi ugye nem is vagyunk ilyenek. Azok biztos megérdemelték a sorsukat. De Isten sem azokról, sem pedig rólunk nem így gondolkodik. Tíz igaz emberért is megkönyörül a városon. És ekkor Ábrahám abba hagyja z alkudozást, hiszen mégiscsak