„Nekem az olyan böjt tetszik, amikor leoldod a bűnösen fölrakott bilincseket, kibontod a járom köteleit, szabadon bocsátod az elnyomottakat, és összetörsz minden jármot!” (Ézsaiás 58:6) – olvasandó: 1-14.v.
Sokak számára olyan távolinak tűnnek az egyházi élet alapvető szabályai, és olyan fals képük van minderről, hogy inkább meg sem próbálják azt megélni. Ilyen az adakozásban a tized kérdése, amit lassan már valami adóként szemlélünk, és ilyen a báli szezon utáni böjt is, amit kezdünk a jólétben töltött ünnepek utáni testi felüdülésként, megtisztulásként kezelni. A gondolkodásunkban keleti eredetű tisztítókúrák jelennek meg, egészséges életmód tanácsadók a női magazinokból, mert a testünk akar önmegvalósításunk központjába kerülni. A lemondás az valami bajt jelent, és ha a helyzetünk miatt kényszerülünk rá az egyenesen katasztrófa! Mi közünk van hát az igazi böjthöz? Valóban az önsanyargatás vihet közelebb Istenhez? Csodálkozunk, hogy vallási gyakorlataink ellenére sem teljesíti az általunk csodásnak gondolt céljainkat. Érdemes végig olvasni a teljes részt. Kiderül belőle, hogy Isten a böjt (koplalás, elvonás, lemondás) eszközét egészen másképpen látja. Először is arról beszél, hogy a bűnösen (!) felrakott bilincseket kellene leoldani. Nekem, milyen bilincseket? Amitől szenved a környezeted. Az akaratosságodtól, az elvárásaidtól, az igazságaidtól. Megmondod harsányan, aki felett uralkodsz, és közben feletteseid előtt meghunyászkodsz bizonyságtétel helyett. A vitáidban csak a győzelem számít, s érzéketlenné válunk a szegénységgel, elesettséggel szemben. Azt mondjuk a sorsát megérdemelte. Irigyeljük a gazdagot, s magunkban meg vagyunk győződve, hogy csak csalás által lehetett hozzájutni, de ha velünk történik az csak üzlet része, mindenki ezt csinálja. Van-e ebből visszaút? Talán átérezzük, de tenni mégsem tudunk ellene, mert a magunk erejéből sosincs változás. Isten nem kér tőled lehetetlent. Nem kell átugornod helyből a leküzdhetetlen széles erkölcsi szakadékot. Első lépésként „Ha segítségül hívod az Urat” Ő válaszol, azt mondja „Itt vagyok!”. Mondd el neki, hogy amit eddig csináltál az fáj neked. Hogy sokakra mutogattál, pletykáltál, hogy feleslegesen vádoltál, csak hogy előrébb juss a ranglétrán, hogy utáltad mások sebeit, hogy fáj az is hogy nem tudtál szeretni. Ebben a csöndességben megváltozik minden, mert Jézus adta magát helyetted, érted! Ezután már nem lesz fontosabb a vasárnapi meccs, mint az istentisztelet. Nem lesz fontosabb a munkád, a bevásárlás, a kedvtelésed, a filmed, a pihenésed, az italod, az ételed, az egészséged! Egy csodás ígéret vár rád: te leszel az építő, aki ezek után nem szétszakít embereket, hanem sebeket, sérelmeket, réseket falaz be. Odaszereti az embereket, szegényeket, elesetteket. Megépíti, felkarolja, akiknek romokban az élete. Mindezt úgy, hogy közben az Úrral járhatunk, Ő vezet, és még akkor is „jól tart”, ha netán kopár, kietlen lenne a föld, ahol járunk. Mert, ahogy Jézusnak, nekünk is van titkos eledelünk nem testi, ami ideig óráig elégít meg, hanem Szent Lelke által örök életre szóló, amit nem vehetnek el, s amiből bárki részesülhet, aki hozzá fordul. Akarsz-e ilyen jól öntözött kertté, ilyen réseket befoldozó forrássá lenni, akinek még a fiai is áldottak lesznek? Menj imádságban mielőbb Urunkhoz, hogy ezt a számodra érdemtelenül elkészített ajándékot te is átvehesd, és betöltsd igazi böjtöd, szereped e földön.