Miért is van ez a blog? Talán csak szerettem volna megosztani a vívódásaim, a gondolataim veletek. Ki is vagyok? Elsősorban keresztyén embernek tartom magam. Azután családapa, férj, erdőmérnök, lelkész, stb.
De a legfontosabbnak azt tartom magamról, hogy Jézus Krisztus megváltott gyermeke vagyok.
Amióta csak emlékeim vannak, emlékszem, hogy folyton jó gyerek szerettem volna lenni. Emiatt aztán nagyon sokszor engedelmes voltam, ugyanakkor nagyon sokszor nem sikerült engedelmeskedni szüleim akaratának vagy éppen nagymamámnak. Nem neveltek vallásosan, mert abban az időben az állásukkal játszottak. Így nem konfirmálhattam, és gyülekezetbe sem jártunk. 18 éves koromban jött el először az a pillanat, amikor ennek a hiányát a szüleim szemére vetettem. Már akkor is tudtam, hogy létezik Isten, de úgy gondoltam, hogy ez nem lehet a papok Istene. Számomra nem voltak hitelesek azok, akik erről beszéltek. Aztán elkerültem középiskolába, ahol kitűnő eredménnyel végeztem osztály elsőként sőt, jó tanuló jó sportoló díjat vehettem át, de belül nem elégítettek ki ezek a dolgok. A Soproni erdészeti és faipari egyetemen kezdtem el tanulmányaimat, ahol hamar a civil közösségek a vezetője lettem. Elsőévesként én lettem a Selmeci társaság elnöke is, ami egy Hagyományőrző társaság volt.
A boldogságomhoz akkor úgy éreztem, hogy már csak az kell, hogy legyen valaki, akit szerethetek, egy olyan lány, akit hosszú távon házastársaknak tekinthetek. Ez a pillanat is elérkezett, de a furcsa az, hogy ennek ellenére, hogy mindenem meg volt, a szüleim szerettek és volt egy szerető a lány, ennek ellenére nem voltam boldog. A boldogság hiánya a közönybe ment át, és csak azt éreztem, hogy egyszerűen képtelen vagyok szeretni.
Az egyik alkalommal, amikor hazamentem egy jubileumot ünnepeltek, nagyapám akkor 40 éve halt meg. Ő, aki lelkipásztor volt Tiszakerecsenyben, hívőként Jézus megváltását, és a megtérést prédikálta, míg élt. Az ünnepség sok bizonyságtétellel, és sok igével zajlott, de csak egy dologra emlékszem, hogy mindezekből az derült ki, hogy bár meghurcolták, bántották, verték és végül megölték, mégis boldog volt.
Titokban kimentem a temetőbe, ahol a sírfelirata az egyike igevers a Lukács evangéliumából: „...boldog az a szolga, akit az ő ura mikor hazajön, vigyázva talál.” Mivel nem értettem ezt az ige verset felírtam magamnak, és elvittem magammal Sopronba és ott kitettem a polcom falára. Valami hihetetlen módon elkezdett vonzani az Isten igéje, és megérintett, hogy nagyapámnak volt valamije, ami nekem nincs: boldogságom. Előkerült egy gondolat a fejemben, hogy nekem meg kell térnem Istenhez. Nem tudom honnan jött ez a gondolat, de elkezdtem keresni ennek az útját. Voltam több gyülekezetben is, kérdezgettem néhány embert hogyan kell ezt megcsinálni. Ugyanis azt gondoltam, hogy ez egy beavatási szertartás. Aztán mivel nem kaptam jó válaszokat írtam a nagynénémnek is, hogy ez a gondolatom, és segítsen. Róla tudtam, hogy hisz Istenben. Ő küldött egy igehirdetést magnós kazettán Zimányi Jóska bácsitól, amit én éjszaka meghallgattam, nehogy a többiek meglássák, mit csinálok. Jóska bácsi a tékozló fiúról beszélt. Akkor megtudtam, hogy én vagyok ez a tékozló fiú, aki eltékozolt mindent, amit kapott otthonról. A nővérem, a húgom szeretetét, a szüleim szeretetét, vissza éltem vele és soha nem viszonoztam. Tulajdonképpen kikértem a vagyonomat, a rám eső szeretet részt, de soha nem tudom megadni. Kifelé bármilyen jó arcot próbálok mutatni, attól még belül romlott minden. Nagyon rám ült, és csak azt tudtam kérni akkor Istentől, hogy ha van, akkor csináljon velem valamit, majd elimádkoztam azt az imádságot, amit a nagymamámtól tanultam. "én Istenem, jó Istenem lecsukódik már a szemem, de a tied nyitva Atyám, amíg alszom vigyáz reám. Vigyáz az én szüleimre, meg az én jó testvérkémre, hogyha a nap felkel csókolhassuk egymást reggel."
Másnap reggel olyan volt, mintha minden megváltozott volna. Nem azért, mert érzésekben más lett, csak tudtam, hogy Isten tesz valamit, amiben bízhatok. Nem értettem, hogy mi történik és nem értettem, hogy pontosan mi ez, és hónapok teltek el azzal, hogy elkezdtem tanulmányozni Isten igéjét. Olvastam Jób könyvét először, majd olvastam az ószövetség és az újszövetség néhány könyvét. Időközben nagynénéim beírattak Biatorbágyra egy csendes hétre, ahol egyszerűen nem volt más vágyam csak az hogy minél előbb Istenhez jussak. Csak az volt bennem hogy mindent, ami gát azt elmondjam, letegyem csak mehessek már végre Istenhez. Ott megtörtént ez a csoda, hogy Isten megszólított, és végérvényesen egy ember előtt is tisztázódott, Isten gyermeke vagyok, megszabadultam bűneimtől, szabaddá tett Jézus. Istené vagyok és nincs másra szükségem el, csak vele lehessek egész életemben. El se akartam menni Biatorbágyról. Isten beszélt nekem arról, hogy vissza kell menjek, elhalmozott életre szóló igékkel, ígéretekkel. Megértettem azt is, hogy erdőmérnökként kell dolgoznom életem egy nagyobb idejében, de Isten arról is beszélt, hogy egyszer még teljes időmben is szolgálhatom Őt. Így kaptam tőle feleséget, családot, és szolgálhattam a munkatársaim között és gyülekezetekben.