Egy újabb év eltelt. Sokszor csak a névnapok, születésnapok gyorsan következő egymásutánisága figyelmeztet minderre. Most éppen az, hogy ma van Annácska névnapja.
Hihetetlen, de tizenegy év és százhatvankettő nap telt el azóta. Emlékszem a feleségemmel ott vártunk a szülőszobán, és mielőtt betolták volna a műtőbe megkérdezte a nővérke mi lesz a picink neve. Anyának eszébe jutott a Panna, Panka is, de meggyőztük, hogy Annát így is lehet majd becézni. A verőfényes napsugarak között, szikrázó hidegben húsz cm hóban kilenc után néhány perccel találkoztunk a harmadik kis jövevényünkkel. A haja fekete volt és felfelé állt, mint egy kis punk zenésznek. Igen zenésznek, mert az hamar kiderült, hogy ő mindent énekben szeretne megfogalmazni. Jó ideig nem beszélt, de énekelni hamar elkezdett. Tanult később furulyázni, mostanában meg már fuvolázik is, de az ének, az mindig ott volt! Hiszen gyönyörűen énekelsz Annácskám!
A mai nap legyen csak a tiéd, légy nagyon boldog!
Igen, legyen az életed olyan mint a neved jelentése: kegyelem, könyörület, báj, kecsesség, kedvesség! Mi sokat kapunk a mosolyodból a vidámságodból, életed zenéjéből!
Van a Bibliánkban is egy nagyon kedves asszony Anna, akinek az odaszánása, hite jutalmat nyer Istentől. Fia Istennek odaszánt életű próféta lesz Sámuel. Fontos, hogy ha bármi bánat, bántás és, vagy csak nem tudsz mit kezdeni a körülötted levő világgal, akkor akár sírva is istennek ki lehet önteni a bánatodat, problémádat, aki biztosan meghallgat, sőt azon felül ad, ahogyan azt ember elképzelhetné! Azt kívánom, hogy mindannyian lehessünk olyan hálásak, mint akkor Anna a gyermekért! Érdemes elolvasni ma! Mi nagyon hálásak vagyunk érted drága Anna!
Hát BOLDOG NÉVNAPOT minden Annának, Hannának, Pannának, Pankának, Anikónak és még ki tudja mi mindenkinek!
Ha ismertek ilyen nevűt, ma ne csak virtuálisan keressétek, hanem személyesen is, és köszöntsétek apróságokkal, ami Neki örömet okoz!