Óda a hölgyekhez
Látlak titeket, mint csillagot
a felhők közt
kibúvó éjjeli hold udvarában,
ahogy csobogó
hűs patak árja ápol
elöntve szívem minden zugában a mámort.
Kezeteket fogom egyszerre
mégis egyedül csak
neked,
s helyszínül meghitt színházi páholy
ad felhőtlen érzet folyót már ott,
Mert kár
kincset keresni tovább,
ha nem veszed észre
kedvesed neked szőtt otthonát.
Az örök nő félszeg,
De nemcsak lágyan ringó kebel,
dombok között nyíló vadvirág,
Hanem mindennapi keserv, kín, elvárás
Koszos, piszkos tányérok, ruhák,
Végeláthatatlan portalanítás.
Közben legyél ápolt, de jó szakács.
Kitartó, mindent tűrő,
Az ágyban vadmacska, kiváló szerető!
Csoda hogy elfáradsz
Te törékeny, te kedves,
Te gyenge nádszál!
Megremegsz, mint dús cserje,
mire madárka rászáll.
S mi balga „sötétnép”
nem látjuk a bájt évek múltán,
A szerelem csak kihűlt hamu már,
És nem nő a NŐ bennünk magasra.
Ápoljuk, szeressük, óvjuk
csak úgy, ahogy vannak!
Ne csak az eszünkbe véssük,
hanem szívünk legmélyebb
rejtekében e titkot védjük
Éljen minden nő!
Tiszteld a lassan hömpölygő erőt,
Mert őket kíséri ősi szépség,
Mert ő megbocsát ha késtél,
mert homlokod törli, ha beteg vagy,
Mert veled érez, ha baj van.
Csodáld a bennük élő csodát,
mit létük jelent,
mitől te is azzá lehetsz
mire mindig is álmodozva vágytál:
Az ÖRÖK NŐÉRT
mindent feláldozni kész
FÉRFIVÁ!
Ezzel a kis verssel szeretnék köszönteni minden aranyos, kedves szép hölgyet az egész világon!
