Jó cím, ugye? Az alábbiakban nem fogok okoskodni ígérem. Mert a házasságokról rossz viccek születnek, megmosolyogjuk azokat, akik boldogok, azt mondják sokan ilyenkor, hogy majd megtudják... Pedig létezik boldog házasélet, de ennek gyökere nem feltétlenül gyökerezik azokban a frázisokban, amelyek a két fél közötti viszony megtartásának fortélyairól szólnak. Amiért írok erről, az a saját tapasztalataimból táplálkozik, lassan tizenkét év házasélet után. Nem sok, de vannak példák előttünk, olyanok, akik nem szégyenlenek kézenfogva menni az úton 80 év felett.
Zajlik az X-faktor, a Fölszállott a páva verseny és még ki tudja mi minden. Esik az eső, borús, hideg idő. De én nem tudok másra gondolni, hogy hazahívta az Úr Molnár Zsigmond lelkipásztort. Egy égő lelkű, színmagyar, a juhokra vigyázó pásztorért hullajtja könnyeit kint az eső, bent meg a szívem. Molnár Zsigmond lelkipásztor a balassagyarmati evangelizáción Messziről köszöntötte a gyülekezeti tagokat, ismerősöket, ismeretleneket, és mindenkihez volt egy jó szava. Magánál, vagy a családjánál előbbre helyezte Megváltója ügyét, a kirendelt eszközöket, pénzt a rá bízott gyülekezetek építésére használta. Kérdezhetnénk, hogy Isten miért engedi meg, hogy a fiatal szolgája ilyen óriási betegségben szenvedjen, majd haljon meg. Mert bár látszólag a rák győzött, de ez alatt a több, mint hét éves küzdelem alatt nem láttuk őt szomorkodni, vagy csak önmagára figyelni. Betegeket látogatott, vagy éppen ha maga is kezelésekre járt, ott is hirdette az evangéliumot korra, nemre, foglalkozás...