Jó cím, ugye? Az alábbiakban nem fogok okoskodni ígérem. Mert a házasságokról rossz viccek születnek, megmosolyogjuk azokat, akik boldogok, azt mondják sokan ilyenkor, hogy majd megtudják... Pedig létezik boldog házasélet, de ennek gyökere nem feltétlenül gyökerezik azokban a frázisokban, amelyek a két fél közötti viszony megtartásának fortélyairól szólnak. Amiért írok erről, az a saját tapasztalataimból táplálkozik, lassan tizenkét év házasélet után. Nem sok, de vannak példák előttünk, olyanok, akik nem szégyenlenek kézenfogva menni az úton 80 év felett.
Vasárnap meghalt Nagymama. Gyermekeinknek csak egyszerűen "dédi". Elaludt, úgy ment át abba az országba, ahol nincs többé könny és gyász, fájdalom, vagy jajkiáltás. Ilyenkor számtalan okos dolgot szoktak mondani, visszaemlékeznek az életútra, amit itt a Földön bejárt. De 95 évet bejárni sem egyszerű! Mindebből pedig mit is láthatunk mi gyerekek? Néhány együtt töltött év, roppant kevés, mégis elég a példa okán! Hogy mi fémjelzi leginkább az ember életét nehéz megmondani. De ő képes volt az életét a családjának szentelni, hűséges társul szegődni férje mellé. Kálmán bácsi1935-ben a Balaton mellett nyaralva ismerte meg Kádár Lajos nagykanizsai lelkész Erzsébet leányát, dédit, akit 1937 augusztusában vett feleségül Pesten, a Kálvin téri templomban. Egész életében, munkájában segítője és támasza volt, ő mindketten pedagógusként mentek nyugdíjba. Négy leányt neveltek fel, akik a matematika és a vegyészet területén szereztek diplomát. Ennyi a száraz tények talaján. De az arc derűje,...