Az egész úgy kezdődött, hogy egy beszélgetés után hazajöttem, de úgy éreztem a másik fél teljesen elbeszélt mellettem, talán nem is érdekelte, hogy mit mondok. Mosolyogva azt mondta: de hát teljesen ugyanarról beszélünk (Istenről), pedig végig nagyon mesterkélt szeretetteljesnek éreztem Őt is és azt is amit mond. Otthon aztán úgy éreztem ki kell írjam magamból, és az eredmény egy vers lett. Megrémített, hogy ez előtt soha nem tudtam verset írni, ez meg csak ki folyt belőlem, mi ez? Nem lehet más csak Isten ajándéka... Nézzétek el nekem, hogy meg sem mertem mutatni senkinek, nem tartottam a sajátjaimnak, egyrészt mert nem tudtam miért vannak. A versek meg csak jöttek. Féltem rajtuk javítani (meg is látszik rajtuk gondolhatjátok...), és féltem, attól is, hogy rosszak. Aztán elküldtem Füle Lajos bácsihoz, aki nagyon kedvesen azt válaszolta a kérdéseimre, hogy ne szégyeljem ezeket, és nyugodtan írjak, ha kedvem tartja, de természetesen felesleges bármit is "Istenre" fogni. Azóta ...