Miközben a nyomtatott és elektronikus sajtó is zúdítja ránk az ilyenkor oly közkedvelt szavait mint; vegyél, olcsó, akciós, ajándék, stb., a minap kezembe akadt egy számomra nagyon kedves és fontos szalagos kazetta, még a múlt századból.
Azért kedves számomra, mert boldogult ifjú koromban magam is énekeltem róla két dalt is egy színdarabban, melyet a gyülekezetben adtunk elő.
Ez a kazetta a Jubilate együttes által előadott keresztény ifjusági dalokat tartalmazza, és ahogy végigfutottam a dalcímeken, egyből annak a dalnak a címén akadt meg a szemem, melyet ugyan nem énekeltem, de csodálatos egyszerűséggel mutatja meg számunkra, hogy mi is, helyesebben ki is a legnagyobb ajándék a mi számunkra karácsonykor, és az év összes többi napján is.
Szeretném most ennek a dalnak a szövegét megosztani mindazokkal, akik olvassák ezt a blogot, és remélem, hogy minél több szívhez eljut.
Értünk áldozta életét
"Kicsi gyermekként úgy vártuk a karácsonyt,
a sok ajándékot, amit kaptunk, s nem
értettük igazán, hogy a legszebb ajándékot
egy gyermek hozta el ezen az éjszakán.
Refr.
Érettünk áldozta életét. Érettünk hordta súlyos
keresztjét. Ő oda'dott mindent, mit adni tudott,
az embernek célt mutatott.
S, hogy az évek teltek jobban értettük, hogy mit
jelent nekünk ez az ajándék, hogy az Isten Fia
szenvedett és megfeszíttetett, mert szeretett,
mert szeretett.
Refr.
Mostmár tudom én is miért élek, már nem félek
átadom egész életem. A szavak az ajkamon,
örömöm, bánatom, mindenem az Övé.
Az Övé, hisz...

kerezstjét. Ő oda'dott mindent mit adni tudott, és
nekem is célt mutatott. Nekem is célt mutatott."
Milyen szép az a hármasság, mely ebben a dalban szerepel; kicsi gyermekként nem értettük, aztán ahogy teltek az évek jobban értettük, és mostmár tudom. Mégis vannak olyanok, akik, bár már nem kicsi gyerekek, sem nem ifjak, mégsem értik...
Imádkozzunk azokért, akik talán még a "nem értés" vagy a "jobban értés" fázisában vannak, hogy megtudják ők is, hogy nem a 0% THM, az ingyenhitel és a legmodernebb LED tévé az igazi ajándék az életünkben, hanem maga Jézus Krisztus, aki most is ebben az adventben is ott kopogtat a szívünk ajtaján, és nekünk semmi dolgunk nincs, csak beengedni őt az életünkbe.