Magányosan? Családod a gyülekezet…
A helyszín a templom, a tömött padsorokban több helyen elszórtan fehérbe öltözött gyermekek.
Az idős ember gondolatait magnóról játszhatjuk be, vagy valaki hátulról a mikrofonba mondaná, az egyes angyalok pedig az idős emberhez futva, és szorosan a füléhez hajolva mondják el a gondolatokat. Amikor csak a gondolatok vannak a templomban a lámpákat leoltjuk csak az idős ember előtt ég gyertya, míg amikor a képek megelevenednek felkapcsoljuk.
Az Úr asztala mellett idősebb nehezen mozgó ember, bottal, gyertyával a kezében.
Id. ember: No már csak a gyertya emlékeztet rég elmúlt idők karácsonyi készülődésére. Nincsenek mellettem már, mind elmentek.
Minden gyerek felállva: Született néktek ma a megtartó, ki az Úr Krisztus, a Dávid városában!
Id. ember: Üres fecsegés, nekem nem született meg még egyetlen karácsonykor sem.
I. Angyal: Talán gyermekkorodban, amikor azért imádkoztál, hogy lehessen majd egy megértő kedves társad, és mikor már rég elfelejtetted kaptad meg, akivel leéltél egy életet. Mennyit vártál, de érdemes volt.
/Az elmondott kép megelevenedik: Kéz a kézben fiatal pár sétál szerelmes tekintettel/
Id. ember: Igen nagyon érdemes volt várni, de miért az élet, ha ma már ő sincs velem.
II. Angyal: Mégis mennyire örültél fiad születésekor, majd ő lesz az, aki mindent elvégez, amire te nem jutottál.
/Az elmondott kép megelevenedik: babaringatás, közben egy örömmel teli ember „Fiam született, fiam született!”/
Minden gyerek felállva: Ímé, az Úrnak öröksége, a fiak; az anyaméh gyümölcse: jutalom.
Id. ember: Emlékszem csillagfényes éjszaka volt. De ő más akart lenni, mint én… Kitört, lázadozott, nem szeretett igazán. Ez mutatja mennyire nem tudtam szeretni, szinte elüldöztem a háztól. Korán kikérte ő is a jussát, mint a tékozló fiú.
III. Angyal: Aztán ott volt az örökség… Ugye milyen jó volt miután átengedted a részed a testvérednek. Az is olyan ajándék, mint azon a karácsonyi éjszakán a Jézusnak szóló karácsonyi ajándékok.
/Az elmondott kép megelevenedik: karácsonyi hangulat, valaki írást nyújt a testvér felé, aki ezt mondja: „Köszönöm nem tudod milyen nagy jót tettél velem és a családommal”/
Minden gyerek felállva: Mert éheztem, és ennem adtatok; szomjúhoztam, és innom adtatok; jövevény voltam, és befogadtatok engem
Id. ember: Persze sose köszönte meg (elgondolkodva)… De talán nem is azért adtam.
IV. Angyal: Szeretteid fekete sírhantjai mellett álltál…
Id. ember: És éreztem az éltem mennyire semmi, és nem tudok kivinni ebből az életből semmi maradandót. Akkor mindent megadtam volna Istennek, hogy Vele lehessek. De azokat a pillanatokat gyorsan elhessegettem…
Angyalok együtt: Miért ne ragadhatnád meg most Krisztus kegyelmét? Tárd ki a szívedet Isten felé, hogy már most és az örökké valóságban is Vele élhess!
Id. ember: De nincs semmim, amit vihetnék Neki, ha visszanézek az életem csak a napi gondok megoldásával, a pénzkereset körül zajlott, csupa önzés, csupa tisztátalan, csupa bűn! Én nem mehetek hozzá, méltatlan vagyok.
Minden gyerek felállva: És ímé fogansz a te méhedben, és szülsz fiat, és nevezed az ő nevét JÉZUSNAK.
/Távoli harangszó hallatszik…/
IV. Angyal: Mindig is az ilyeneket, Titeket hív a harangszó. A gyülekezet nagy családjába, ahol Isten előtt nincs magány, csak a benned megszülető megváltó hangja szól:
Minden gyerek felállva: Ímé az én anyám és az én testvéreim.
Egyetlen énekhang énekli az első sort „Dicsőség, mennyben az Istennek…”, majd mindenki folytatja…
VÉGE