János 11, 38-45. Ebben a részben az egyik legizgalmasabb pillanatnak lehetünk tanúi, méghozzá Jézus elveteti a követ Lázár sírjáról. Majd hálát ad, az Atyára emelve a tekintetét, és parancsol a halálnak: Lázár jöjj ki. Az addig halott, rothadó hús pedig életre jön ki, és bár kötelékekkel és arca letakarva, de kibotorkál, és az első, amit a nagy fényességben meglát, az a Vőlegény, Jézus Krisztus!
Zajlik az X-faktor, a Fölszállott a páva verseny és még ki tudja mi minden. Esik az eső, borús, hideg idő. De én nem tudok másra gondolni, hogy hazahívta az Úr Molnár Zsigmond lelkipásztort. Egy égő lelkű, színmagyar, a juhokra vigyázó pásztorért hullajtja könnyeit kint az eső, bent meg a szívem. Molnár Zsigmond lelkipásztor a balassagyarmati evangelizáción Messziről köszöntötte a gyülekezeti tagokat, ismerősöket, ismeretleneket, és mindenkihez volt egy jó szava. Magánál, vagy a családjánál előbbre helyezte Megváltója ügyét, a kirendelt eszközöket, pénzt a rá bízott gyülekezetek építésére használta. Kérdezhetnénk, hogy Isten miért engedi meg, hogy a fiatal szolgája ilyen óriási betegségben szenvedjen, majd haljon meg. Mert bár látszólag a rák győzött, de ez alatt a több, mint hét éves küzdelem alatt nem láttuk őt szomorkodni, vagy csak önmagára figyelni. Betegeket látogatott, vagy éppen ha maga is kezelésekre járt, ott is hirdette az evangéliumot korra, nemre, foglalkozás...