Egy keresztyén gondolatai

Néhány napja teljes terhek alatt nyomtam a munkákat, és azt hiszem ilyenkor hajlamos vagyok elfeledkezni Isten dolgairól. No talán nem a jóságára gondolok, szeretetére, az Ő változhatatlanságára, ezeket ilyenkor is mind tudom. De a szellemi foglalkozások közös átka lehet, hogy elfáradok, és nem akarok csak kinézni a fejemből, ahelyett, hogy éppenséggel a passzivitásból menekülve Isten lábai elé borulnék elmondva neki még azt is, hogy semmihez sincs kedvem. Sajnos így telt el édesanyám születésnapja is, hogy minden ami a magánéletemhez tartozna elfelejtődött. Rendkívül szégyenteljes. Ami ilyenkor még szomorúbb, hogy marad az egyetlen társam, akit ilyenkor is felelőssé lehet tenni mindenért... A keresztyénségben talán az a legszebb, hogy ennek ellenére Isten folyamatosan keres. Újra és újra kínálja azt az utat, ami hozzá visz, Vele járhat bárki, aki hajlandó igent mondani Krisztus hívására. Tegnap is éppen ez történt. Isten megítélt, súlyosan, és örömmel láttam meg a bűneimet, hoztam fel