Egy keresztyén gondolatai

A víz is az Úr Jézus felállt, és hangosan így szólt: „Ha valaki szomjas, jöjjön hozzám, és igyon! (János 7,37) A VÍZ Átlátszó és megfoghatatlan. Játszik a térrel, a fénnyel, Tükröt tart, ha mozdulatlan, Hallod csobogását éjjel. Természetes hogyha van, De elepedsz érte a sivatagban. Tisztasága megkapó, De iszappal együtt oly fakó, Hogy nincs kedved belemenni, Mosni benne, s jóízűen fürdeni, Mert a világ szennyét hajtja, S már nem fehérít, csak marja a lelked, Izzik, forrong minden benned, S torkod megmagyarázhatatlanul szárad Kiapad, szó nélkül várja, Hogy valaki végre megkínálja. Az áradás elől sincs menekvésed, Bűneid körmöddel fehér falakba vésed, Vérzel. Mi van ha már nem élet az élet? Mit tegyek ha az is fáj hogy érzek? Bármit teszek valaki másnak árt, Igazit keres a szív, de nem talál, S nyomja a tüdő legparányibb hólyagjait A hiány. S a világ űzött vadjai Szaladnak vágyakozva, Egymásba gabalyodva, Közben m

Bár már több mint egy éve történt talán mégis jó felidézni... Akkor ünnepeltük őket, és elfelejtettem megosztani az erre az alkalomra készült verset. Vannak dolgok, amit csak mi értünk belőle. Mert rengeteg meggyet leszedtünk, és mert mindig volt fólia sátrunk. Arra is emlékszünk, amikor a Mese nevű tiszai árterületen annyi dinnyepalánta tönkrement, az áradás miatt. De Váci Mihály balatoni félrevezetőjét milyen sokszor mondta Gabi, és mennyi cigánypecsenyét ettünk Fonyódon, igencsak lebarnult állapotban. Ma már azt is tudjuk sok áldás kell Papa borához, és rengeteget horgásztunk, nem akármilyen eredménnyel! Nos itt a vers és egy kép az elmúlt évből: 50 Egy barna lányka Egy nádszál legény Így kezdődött ez a regény, S beérett már akkor a remény,  hogy túl az Óperencián, világít majd egyszer 50 gyertyaszál. Hosszú út, de áldott, 50 évben több mint 50 fóliasátor, 50 meggyfa, 50 mázsa, húz azóta is mindenki háta. Itt a Mese dinnyét termett,  S tiszai h