Egy keresztyén gondolatai

Azt mondta egyszer az első főnököm - Virág Laci bácsi -, hogy minden kezdet nehéz, főleg ha az valami új. Ez a bölcsesség általában igaz is, de Isten országában ez is egy kicsit más. Nemrég elkezdtem szolgálni a Szabad Evangéliumi Gyülekezetben segédlelkészként. Már az is döbbenetes volt számomra, hogy Isten így akar használni, de a kezdetek még inkább csodálatossá teszik ezt a dolgot. Az Úr sokat beszélt már arról, hogy újat kezd az életünkben, viszont sok munkája volt abban, hogy végre megérthessem, most fog elkezdődni a teljes idejű szolgálatom.  Az Ézsaiás könyvében idézet rész rendkívül különleges. Azt mondja, hogy "Ne a régi dolgokat emlegessétek" - ugyanis, ha elfogadod, hogy Jézus Krisztus minden bűnödért meghalt a kereszten, akkor nincs adósleveled, felszabadított ezek alól. Jelenti azt is, hogy a régebben történt hitbeli eseményeidet sem kell emlegetni, mert bár fontosak, mégsem lehet belőlük megélni. Olyan jó látni, hogy mindezt nem én teszem, Isten az aki csele

Régen írtam, talán kicsit el is hanyagoltam a blogot. De mentségemre legyen mondva, hogy rengeteg dolog történt velem, velünk. Költözés, munkahely változás, de a legfontosabb, hogy Isten újra megelevenített. A nehézségekben ugyanis biztos lehetsz benne, hogy csak az igazi barátok maradnak melletted. Ezek közül pedig kiemelkedik egy alak, aki mindig melletted áll, csak legyél hajlandó őt beengedni az életedbe. Ő Jézus, a Megváltód, a Vigasztalód, a BARÁTOD. Csak miatta érdemes igazán élni, és nem feladni. Remélem a következő versem is elindíthat ebbe az irányba: Miért ne add fel Ha testedet megtörik Fájó lelkedet ne add ki! A lelkedbe tipornak; Lélekben fel ne add! Süllyesztőbe raknak, elfekvőbe kerülsz, Te csak hidd: Az ágyadból felülsz! S ha felültél Fel is állsz! Mosolyod új barátokra talál! Csőbe húznak, átnéznek rajtad, Megütnek, hogy fájjon jobban, A bántást lelkedben ne hordjad! Mikor átgázolnak rajtad, tiporják egód, nem

Óda a hölgyekhez Látlak titeket, mint csillagot   a felhők közt kibúvó éjjeli hold udvarában,   ahogy csobogó hűs patak árja ápol elöntve szívem minden zugában a mámort. Kezeteket fogom egyszerre   mégis egyedül csak neked, s helyszínül meghitt színházi páholy ad felhőtlen érzet folyót már ott,   Mert kár kincset keresni tovább, ha nem veszed észre kedvesed neked szőtt otthonát. Az örök nő félszeg, De nemcsak lágyan ringó kebel, dombok között nyíló vadvirág, Hanem mindennapi keserv, kín, elvárás Koszos, piszkos tányérok, ruhák, Végeláthatatlan portalanítás. Közben legyél ápolt, de jó szakács. Kitartó, mindent tűrő, Az ágyban vadmacska, kiváló szerető! Csoda hogy elfáradsz Te törékeny, te kedves, Te gyenge nádszál! Megremegsz, mint dús cserje, mire madárka rászáll. S mi balga „sötétnép” nem látjuk a bájt évek múltán, A szerelem csak kihűlt hamu már, És nem nő a NŐ bennünk magasra. Ápoljuk, szeressük, óvju