Egy keresztyén gondolatai

Óda a hölgyekhez Látlak titeket, mint csillagot   a felhők közt kibúvó éjjeli hold udvarában,   ahogy csobogó hűs patak árja ápol elöntve szívem minden zugában a mámort. Kezeteket fogom egyszerre   mégis egyedül csak neked, s helyszínül meghitt színházi páholy ad felhőtlen érzet folyót már ott,   Mert kár kincset keresni tovább, ha nem veszed észre kedvesed neked szőtt otthonát. Az örök nő félszeg, De nemcsak lágyan ringó kebel, dombok között nyíló vadvirág, Hanem mindennapi keserv, kín, elvárás Koszos, piszkos tányérok, ruhák, Végeláthatatlan portalanítás. Közben legyél ápolt, de jó szakács. Kitartó, mindent tűrő, Az ágyban vadmacska, kiváló szerető! Csoda hogy elfáradsz Te törékeny, te kedves, Te gyenge nádszál! Megremegsz, mint dús cserje, mire madárka rászáll. S mi balga „sötétnép” nem látjuk a bájt évek múltán, A szerelem csak kihűlt hamu már, És nem nő a NŐ bennünk magasra. Ápoljuk, szeressük, óvju