Egy keresztyén gondolatai

Legszívesebben elmondanám mindenkinek, aki valakit elvesztett, és gyászol, hogy van tovább még akkor is, ha most kibírhatatlanul fáj. A maiige.hu-n találtam éppen mára a következőket: Illés és Elizeus együtt voltak, amikor „…hirtelen egy tüzes harci kocsi jelent meg tüzes lovakkal, és elválasztotta őket egymástól. Így ment föl Illés forgószélben az égbe. Elizeus … azután nem látta őt többé…” (2Királyok 2:11-12). Oswald Chambers írja: „Nem baj, ha az Illésedtől függsz, amíg Isten őt rendeli melléd. De Istennek nem az a szándéka, hogy maradjon, és bár azt akarod majd mondani: »Nem tudom folytatni«, mégis folytatnod kell.” Vannak idők az életben, amikor egyedül kell továbbmennünk, és Istentől kell erőt merítenünk ahhoz, hogy ezt meg tudjuk tenni. Íme három bibliai példa: 1) Egyedül a Jordánnál. Itt Elizeus „fogta Illésnek a leesett palástját, ráütött azzal a vízre, és… az kettévált, Elizeus pedig átment rajta” (2Királyok 2:14). A Jordán folyó a halált jelképezi. Amikor elveszít

Sokszor felejtjük el még a saját életünkben történt fontos eseményeket is. Ilyen mostohán bánunk azokkal is, amelyek másoknak fontosak. Ebben a kis visszaemlékezésben éppen egy ilyen fontos történést szeretnék felidézni, hogy az ne tűnjön el az emlékezet homályában. A kisfiam megmenekülésének története ez. Lacus már éppen kezdte volna az óvodát, megindult a szoktatás, amikor lázas lett. A láz három napon át gyötörte, és nem akart 38,2-nél lejjebb menni, a legmagasabb pedig 39,6 fok volt több órán át. Már első nap ott voltunk a diósjenői "sámán" gyerekorvos rendelőjében, igen mert keleti misztikával, akupunktúrával foglalkozik a rendelő pedig sok honfoglalást idéző szimbólummal van tele festve. Hozzuk vissza egy pár nap múlva addig meg csökkentsük a lázát, ez volt az instrukció, nem ad antibiotikumot, mert nem lát gyulladást. „Látok, amit látnom kell!” Ez volt a válasza arra a kérdésre, hogy mi baja… Mivel nem nyugodtunk bele, másnap már a rétsági gyermekorvos vizsgálta, aki

Had osszak meg veletek egy kis templomba, vagy színpadra állítható kis jelenetet. Mi nagyon szerettük, amikor a gyerekkel előadtuk. Magányosan? Családod a gyülekezet… A helyszín a templom, a tömött padsorokban több helyen elszórtan fehérbe öltözött gyermekek. Az idős ember gondolatait magnóról játszhatjuk be, vagy valaki hátulról a mikrofonba mondaná, az egyes angyalok pedig az idős emberhez futva, és szorosan a füléhez hajolva mondják el a gondolatokat. Amikor csak a gondolatok vannak a templomban a lámpákat leoltjuk csak az idős ember előtt ég gyertya, míg amikor a képek megelevenednek felkapcsoljuk. Az Úr asztala mellett idősebb nehezen mozgó ember, bottal, gyertyával a kezében. Id. ember: No már csak a gyertya emlékeztet rég elmúlt idők karácsonyi készülődésére. Nincsenek mellettem már, mind elmentek. Minden gyerek felállva: Született néktek ma a megtartó, ki az Úr Krisztus, a Dávid városában! Id. ember: Üres fecsegés, nekem nem született meg még egyetlen karács

Vasárnap meghalt Nagymama. Gyermekeinknek csak egyszerűen "dédi". Elaludt, úgy ment át abba az országba, ahol nincs többé könny és gyász, fájdalom, vagy jajkiáltás. Ilyenkor számtalan okos dolgot szoktak mondani, visszaemlékeznek az életútra, amit itt a Földön bejárt. De 95 évet bejárni sem egyszerű! Mindebből pedig mit is láthatunk mi gyerekek? Néhány együtt töltött év, roppant kevés, mégis elég a példa okán! Hogy mi fémjelzi leginkább az ember életét nehéz megmondani. De ő képes volt az életét a családjának szentelni, hűséges társul szegődni férje mellé. Kálmán bácsi1935-ben a Balaton mellett nyaralva ismerte meg Kádár Lajos nagykanizsai lelkész Erzsébet leányát, dédit, akit 1937 augusztusában vett feleségül Pesten, a Kálvin téri templomban. Egész életében, munkájában segítője és támasza volt, ő mindketten pedagógusként mentek nyugdíjba. Négy leányt neveltek fel, akik a matematika és a vegyészet területén szereztek diplomát. Ennyi a száraz tények talaján. De az arc derűje,

Miközben a nyomtatott és elektronikus sajtó is zúdítja ránk az ilyenkor oly közkedvelt szavait mint; vegyél, olcsó, akciós, ajándék, stb., a minap kezembe akadt egy számomra nagyon kedves és fontos szalagos kazetta, még a múlt századból. Azért kedves számomra, mert boldogult ifjú koromban magam is énekeltem róla két dalt is egy színdarabban, melyet a gyülekezetben adtunk elő. Ez a kazetta a Jubilate együttes által előadott keresztény ifjusági dalokat tartalmazza, és ahogy végigfutottam a dalcímeken, egyből annak a dalnak a címén akadt meg a szemem, melyet ugyan nem énekeltem, de csodálatos egyszerűséggel mutatja meg számunkra, hogy mi is, helyesebben ki is a legnagyobb ajándék a mi számunkra karácsonykor, és az év összes többi napján is. Szeretném most ennek a dalnak a szövegét megosztani mindazokkal, akik olvassák ezt a blogot, és remélem, hogy minél több szívhez eljut. Értünk áldozta életét "Kicsi gyermekként úgy vártuk a karácsonyt, a sok ajándékot, amit kaptunk, s nem értettü

Égbenyúló karcsú jel, Évezredes Golgota dombján Élettől betelve mutat fel. Dolgos apák keze húzta falak, Görnyedt vállakon nyugvó oszlopok súlyok alatt, Öreg kendőbe burkolódzó asszony imák alapjain áll. A fáradt vándor megpihent nála, s viharban mennyi elrebegett hála hirdeti, hogy égre vivő torony keze, mélységek torkából hány embert mentett. S ha szemére húzott sapkája alól Nem szólt ének távol, akkor Fölötte úszó bárányfelhők közül néma harangjaival kiállt S csakhamar újult erővel zengett a zsoltár. Térdeplő Templomod Tetejéből Felér-e a felhők mögé a sóhaj, Vagy úgy érzed, már hasztalan vagy S úttalan, csaló, hazug alakok Lopják utolsó harangodat? Ne szűnj meg összetett kezeid tornyából Kiáltani látszat némaságban, Mert Istened látja, S észrevétlen jutalmaz mennyei lajtorjával, Minek fokain sokan jutnak el a boldogságra!

„A világosság a sötétségben fénylik, de a sötétség nem fogadta be.” (János1:5) A fenti kérdés sokakat érinthet lelke mélyéig, hiszen az év egyik, ha nem a legfontosabb családi ünnepe előtt állunk. Nemcsak a háziasszonyok, vagy a szülők felé égető kérdés: jó-jó, de mi kerüljön a fa alá. Hiszen sokfélék vagyunk, a szegényebbeknél a válságból még ki sem kecmeregve akár a legkisebb ajándék megvásárlása, sőt akár az ünnepi asztalra kerülő étel is kérdés lehet. Másokn ál, akik gazdagabbak ilyenkor derül ki, hogy mindenük megvan. „Menjük a Bahamákra? Ó már kétszer is voltunk. Akkor a legújabb LCD Tv, ugyan már rég megvettük a srácoknak… ” Bár a két véglet felemlegetése nem szép, mégis mindannyiunkat összeköt a karácsony fő kérdése. A sok energia, amit a vásárlásra, előkészületekre pazarolunk, meg is ronthatja a szenteste meghitt csöndjét. Mert a karácsonyt senkinek sem szabad pénzügyi kérdéssé egyszerűsíteni. A pénz helyett, a fizikai ajándékokon túl a lelkünkkel kell