Egy keresztyén gondolatai

A mai napra egy kis verset szeretnék nektek adni, amit a feleségemnek írtam. Féltem attól, hogy a szerelem elhalványulhat, s ez be is tud következni meglepő módon olyan időszakokban, amikor Istentől távol kerülök. De az a jó hírem van mindenkinek, hogy még az az első tűz is vissza tud jönni a szerelemben! Ha nem lenne csak akkor döbbennél rá mennyire hiányzik. Ezért fontos megbecsülni, még ha egy egy nap nem is mindig tűnik ebből a szempontból a legegyszerűbbnek. Mindezt lassan 12 évnyi házasság után mondom el, ja és még valami, ma is nagyon szeretem, sokszor hasonló tűzzel, mint megismerkedésünkkor! (pedig ez már 15 éve történt: brrr. kimondani is sok...) Íme a vers: Gyöngyszemek hulltak gyémántszemekből, de forrón s nem élettelenül. Engem elbűvöltek tiszta szemeid, megszerettem mosolyodat és lángoló napsugár arcodat. De be kell csuknom hiú szemeim, hogy lássam azt, akinél nem szerethetlek jobban. Egyébként egy aktuális infó: Vasárnap 14 és 17 óra között nyitott tem

Egy másik blogon olvastam, s úgy éreztem, hogy érdemes közreadnom, még akkor is, ha nem tőlem származnak, de fontos dolgot feszegetnek. Innen származik: http://keresztyengondolatok.wordpress.com/ "Kaptam egy üzenetet…érdemes elolvasni, aztán kérdezd meg magad, hogyan tovább… Gyakran megkérdezik az emberek a vallások képviselőit: Ha van Isten, miért engedi meg azt a sok szenvedést és bajt, amely sújtja világunkat, benne a sok ártatlan embert és gyermeket? Az alábbi interjú találó választ ad a kérdésre. Az ismert amerikai lelkész, Billy Graham leányával, Anne Grahammel készítettek interjút az egyik rádióműsorban, amelyben Jane Clayson riporternő megkérdezte őt az utóbbi idők borzalmas eseményeivel kapcsolatban: – Hogyan engedhette meg Isten, hogy ilyenek történjenek? Anne nagyon mély, éleslátásra utaló választ adott:- Úgy hiszem, Istent nagyon elszomorítja, ami velünk történik, ám évek óta azt mondjuk neki: menj ki az iskoláinkból, a kormányunkból, és távozz az életünkből.

Jó cím, ugye? Az alábbiakban nem fogok okoskodni ígérem. Mert a házasságokról rossz viccek születnek, megmosolyogjuk azokat, akik boldogok, azt mondják sokan ilyenkor, hogy majd megtudják... Pedig létezik boldog házasélet, de ennek gyökere nem feltétlenül gyökerezik azokban a frázisokban, amelyek a két fél közötti viszony megtartásának fortélyairól szólnak. Amiért írok erről, az a saját tapasztalataimból táplálkozik, lassan tizenkét év házasélet után. Nem sok, de vannak példák előttünk, olyanok, akik nem szégyenlenek kézenfogva menni az úton 80 év felett.

A karácsony, már az új házban telt. Ráadásul a frissen elrendezgetett holmik, takarítás után az egész család megérkezett hozzánk. Nálunk ez nem is olyan kicsi, hiszen a szüleimen kívül nővéremék is gyermekekkel, húgom is, így mindig megvan a 15-ös létszám. De mégis: örültünk. Talán sok ilyenkor a főzés, utolsó igazítások az ajándékokon, mégis megéri, mert ritkán lehetünk együtt, tulajdonképpen békében. Ezek a pillanatok nem feltétlenül jutnak eszünkbe, legfeljebb olyankor, ha megváltozik a körülöttünk levő világ. Ha elmegy valamelyikünk az élők sorából, ha megváltozik a történelmi kor, melyben élünk (lásd háború), ha elszegényedünk, vagy egyszerűen csak felnövünk. Azokban a pillanatokban válik jelentőssé az ilyesfajta karácsony, amit igazán megtanulunk értékelni. A terített asztal, a rengeteg ajándék, amivel persze senki nem elégedett legbelül (Miért is?). A karácsony illata, üzenete, amit a körülöttünk felépült üzleti világ folyton megkísérel kiüresíteni, ledegradálni egyszerű vásárlá

A folytatás innen kezdve elég egyértelműnek mutatkozott. Rétságon egy igen szép házat adtak szolgálati bérlakásként. Mindenki beleszeretett elsőre, csak valahogy én nem tudtam kitörő örömmel kezelni a kialakult helyzetet. Sokáig, napokig, hetekig nem volt igazi kedvem odaállni Isten elé, keresni az akaratát, hiszen bennem az volt, hogy nem aszerint tettem, ahogyan ő mutatta. Végig tudtam, hogy az Úr sohasem vet el bennünket egyetlen döntés miatt, mégis kialakult bennem egy gát. Azt is átéltem, hogy nem az a kérdés, hogy van -e jó döntés, vagy rossz döntés, mert úgy gondolom Isten sokkal inkább egy lehetőséget kínált fel most is, mintsem kész tényeket tárna fel. A döntéseinket valami hihetetlen tisztelettel veszi Ő, egy olyan Úr, aki bármit megtehetne. Mint akkor a kereszten, ahol porszem emberek döntöttek az Isten egyszülött Fiának sorsáról. Ő pedig viselte a rá mért szenvedéseket, nem is akarok erre más szavakat használni, mint az igének az egyik legpontosabb ezt leíró próféciáját: 4.

Régen szólaltam meg, aminek elég sok oka volt. Kezdjük az elején: elköltöztünk. Nehéz erről írni, mert megviselte a családunkat, hiszen mindannyiunk szánára sok emberi kötődést jelentett Diósjenő. Ezek a kapcsolatok manapság nagyon fontosak. Nem beszélgetünk egymással, hiszen a munkahelyen az időnket kitölti a munka, levélíráshoz egyre kevésbé fordulunk, sms-ben, mobillal próbáljuk intézni mindennapos emberi kapcsolatainkat. De nagyon jól esik, ha visszamosolyognak, ha köszönnek, megkérdezik hogy vagy. Ez az, ami ebben a kis faluban megvolt. Észrevétlen kötődtek egyre szorosabbra baráti, ismerősi szálak, akikre lehetett számítani. Otthonosan forgolódsz a boltban, iskolában óvodában, hivatalokban, ahol rendszerint megismernek. Mindez megváltozott, de azt hiszem ez csupán a minket körülvevő látszat világ. Hiszen ott a gyülekezet, ahol a testvéri közösség tud a gondjaidról, szeretnek, imádkoznak érted. Nagyon komoly lelki harcokon mentünk keresztül. Mikor megtudtuk, hogy ki kell költöznün