Ugrás a fő tartalomra

Krisztus feltámadt, bizonnyal feltámadt!

Hányszor hangzott el a fenti mondat olyanok szájából, akik megbizonyosodtak az igazság tartalmáról a maguk életében is. Hogyan lehetséges mindez, hiszen soha nem történt ehhez hasonló. Olvasunk ugyan a bibliában is arról, hogy Jézus feltámaszt halottat, de egyik sem járt ilyen következményekkel.  Lázár négy nap után jön ki a sírboltból, és Isten hatalmát mutatja a halál fölött. De Jézus utána különleges testben jár a tanítványok között, idő és tér korlátok nélkül.
"A hétnek első napján pedig jó reggel, amikor még sötétes vala, oda méne Mária Magdaléna a sírhoz, és látá, hogy elvétetett a kő a sírról."
A női követők, a tanítványok sem hiszik el. Hiszen egészen tömény történések döntik romba az addigi gondolataikat Krisztusról. Mindenki mást várt tőle. Mindenki más megoldást akart, mint ahogyan tesszük ezt ma is. Mert az életünkben nem Isten hiányát látjuk a legnagyobb problémának. Szeretünk szokások szerint élni, ahol a halottakat megkenjük drága dolgokkal, de életükben nem költünk virágra. Mások életét könnyebbnek érezzük a magunkénál, s közben nem vesszük észre a körülöttünk levő szükségeket.
De a hét első napján Neked is kezdődhet új. Mert a feltámadotthoz ma is lehet jönni, és kérni olyan érzékszervet, látást, hitet, amiben megkapjuk mindazt, amit Isten készített nekünk. Nincs kő, ami elválasztana, és nincs halál, amitől olyannyira félsz. Mert legyőzetett! Jézus megtörte a kereszten a bűn hatalmát, majd a sírból feltámadta legyőzte a halál erejét is!
Krisztus olyannyira valóságos, hogy nem fél attól, hogy Tamás kételkedésében a szemének sem akar hinni, csak a kézzel fogható sebeknek, amiket a Mester miattunk szenvedett. Te se szégyelld, ha kételkedsz, inkább szólítsd meg Őt, aki életét adta érted, s győződj meg róla magad is: Ő valóban feltámadt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Nagymama emlékére

Vasárnap meghalt Nagymama. Gyermekeinknek csak egyszerűen "dédi". Elaludt, úgy ment át abba az országba, ahol nincs többé könny és gyász, fájdalom, vagy jajkiáltás. Ilyenkor számtalan okos dolgot szoktak mondani, visszaemlékeznek az életútra, amit itt a Földön bejárt. De 95 évet bejárni sem egyszerű! Mindebből pedig mit is láthatunk mi gyerekek? Néhány együtt töltött év, roppant kevés, mégis elég a példa okán! Hogy mi fémjelzi leginkább az ember életét nehéz megmondani. De ő képes volt az életét a családjának szentelni, hűséges társul szegődni férje mellé. Kálmán bácsi1935-ben a Balaton mellett nyaralva ismerte meg Kádár Lajos nagykanizsai lelkész Erzsébet leányát, dédit, akit 1937 augusztusában vett feleségül Pesten, a Kálvin téri templomban. Egész életében, munkájában segítője és támasza volt, ő mindketten pedagógusként mentek nyugdíjba. Négy leányt neveltek fel, akik a matematika és a vegyészet területén szereztek diplomát. Ennyi a száraz tények talaján. De az arc derűje,

Túrmezei Erzsébet: Ámon, az ács

Számomra az egyik legkedvesebb húsvéti vers Ámon az ács címmel Túrmezei Erzsébet verse. Megkísérlem úgy interpretálni számotokra, hogy érthető legyen. Gondolkozzunk el együtt rajta, hiszen azt a keresztet, ami durva és nehéz én is ácsoltam, nekem is készült. Keresési eredmények Internetes találatok Túrmezei Erzsébet: Ámon, az ács Két szálfát hoztak Ámon udvarára és szólt a főpap: „Ámon, jól figyelj: Kereszt legyen. Ne félj! Meglesz az ára. Durva, nehéz… Ne faragj rajt' sokat. Sürgős.” És Ámon munkához fogott. Fejszecsapások hullottak a fára. Akkor hajnalodott. Felkelt az asszony is, a gyermek is. „Édesapám, milyen két furcsa fa. Mi lesz belőle?” „Eriggy Salomé, ne is kérdezd!”– döbben föl az apa Kis Salomé vidáman elszalad. Milyen erős a nemrég béna láb! De jó is volt Jézushoz vinni őt, követve szívük halk sugallatát. Csodálatos volt az a pillanat! Ámon dolgozik. Készül a kereszt. Nehéz a szíve. Ki is hordja majd? Valami gyilkos, lator, lázadó ny

Ábrahám alkuja

Talán sokak előtt ismert a történet, hogy miután Ábrahám megtudja, hogy Sodoma városa ítélet előtt áll, megkísérel Istennel beszélni (Mózes I. 18:16-). Ez nem egy szokványos arab vagy zsidó alku, ahol a két fél kölcsönösen enged, majd pedig megállnak a számukra kedvező árnál. Ugyanis egy irányba haladnak mindketten. Ábrahámot magát is meglepheti, hogy a haragvó, mindenható Úr milyen könnyedén enged a beszélgetésükben. Ez csak egyféleképpen lehet, ha Isten mindenféle módon meg akarja menteni az ott élő embereket. Azokat, akik szinte kérkednek is bűneikkel, "bátran" vállalják másságukat, nincs előttük értéke a családi közösségnek, megtesznek mindent a pénzért, amáért, nem éreznek lelkiismeret furdalást, ha ölniük kell. Persze ez kissé általános, és mi ugye nem is vagyunk ilyenek. Azok biztos megérdemelték a sorsukat. De Isten sem azokról, sem pedig rólunk nem így gondolkodik. Tíz igaz emberért is megkönyörül a városon. És ekkor Ábrahám abba hagyja z alkudozást, hiszen mégiscsak