Zajlik az X-faktor, a Fölszállott a páva verseny és még ki tudja mi minden. Esik az eső, borús, hideg idő. De én nem tudok másra gondolni, hogy hazahívta az Úr Molnár Zsigmond lelkipásztort. Egy égő lelkű, színmagyar, a juhokra vigyázó pásztorért hullajtja könnyeit kint az eső, bent meg a szívem.
Molnár Zsigmond lelkipásztor a balassagyarmati evangelizáción |
Messziről köszöntötte a gyülekezeti tagokat, ismerősöket, ismeretleneket, és mindenkihez volt egy jó szava. Magánál, vagy a családjánál előbbre helyezte Megváltója ügyét, a kirendelt eszközöket, pénzt a rá bízott gyülekezetek építésére használta.
Kérdezhetnénk, hogy Isten miért engedi meg, hogy a fiatal szolgája ilyen óriási betegségben szenvedjen, majd haljon meg. Mert bár látszólag a rák győzött, de ez alatt a több, mint hét éves küzdelem alatt nem láttuk őt szomorkodni, vagy csak önmagára figyelni. Betegeket látogatott, vagy éppen ha maga is kezelésekre járt, ott is hirdette az evangéliumot korra, nemre, foglalkozásra való tekintet nélkül. Senki sem ment el a parókiájáról üres kézzel. Emlékszem az egyik műtét után mentem őt látogatni, és a kezelő főorvos éppen tőle jött a vizitről. Be sem akart engedni hozzá, mondván az agydaganat műtét után felesleges bemenni hozzá. Nem tud kommunikálni, mert egy három éves gyermek szintjén van. A hangjában éreztem a lemondást. Akkor annyit mondtam, hogy van nekünk egy Urunk, aki majd segít a telekommunikációban. Akkor még csak én beszéltem neki a kinti történésekről, igéről, de egy hét múlva, már zsoltárokkal dicsértük az Istent az ő gyönyörű, erős tenor hangján. Egy-két hónap elteltével pedig már újra prédikált! Igazi példányképe volt a nyájnak a szenvedéseiben is, amit mosolyogva tűrt és ahogy mi is: várta a csodát, mert Isten keze ma sem rövidült meg! Egy korábban elhunyt szolgatárs (Hörömpő Gergely diósjenői lelkipásztor) verssorait találtam meg, ami kifejezi, amit érzek:
Ami megmarad
Ha meghal valaki, akit szerettél,
félig te is meghalsz vele,
majd fél életed egésszé válik,
mert benned van tovább élete.
Csak néznek rád, hogy nem félsz a haláltól.
„halálba van elrejtve életed”
...és ezért szebben szolgálja a lelked
földi utadat. Meg a két kezed.
Minden „nagy” barátságnak, szerelemnek,
valami miatt vége szakad,
de amit úgy ajándékba kaptunk:
a Megmagyarázhatatlan megmarad.
Köszönöm Istennek, hogy megismerhettelek, áldom Őt életedért! Kérek mindenkit, hogy imádkozzon az itt maradt családtagokért, hogy adjon Jézus Krisztus igazi vigasztalást mindannyiuknak, akik végig mellette álltak szeretetben törődésben, hitben!
Molnár Zsigmond Nagytiszteletű lelkipásztor búcsúztatása 2012. december 19-én szerdán 10 órakor lesz Balassagyarmaton a volt Vármegyeházán.