Ugrás a fő tartalomra

A vers írásomról

Az egész úgy kezdődött, hogy egy beszélgetés után hazajöttem, de úgy éreztem a másik fél teljesen elbeszélt mellettem, talán nem is érdekelte, hogy mit mondok. Mosolyogva azt mondta: de hát teljesen ugyanarról beszélünk (Istenről), pedig végig nagyon mesterkélt szeretetteljesnek éreztem Őt is és azt is amit mond. Otthon aztán úgy éreztem ki kell írjam magamból, és az eredmény egy vers lett. Megrémített, hogy ez előtt soha nem tudtam verset írni, ez meg csak ki folyt belőlem, mi ez? Nem lehet más csak Isten ajándéka... Nézzétek el nekem, hogy meg sem mertem mutatni senkinek, nem tartottam a sajátjaimnak, egyrészt mert nem tudtam miért vannak. A versek meg csak jöttek. Féltem rajtuk javítani (meg is látszik rajtuk gondolhatjátok...), és féltem, attól is, hogy rosszak. Aztán elküldtem Füle Lajos bácsihoz, aki nagyon kedvesen azt válaszolta a kérdéseimre, hogy ne szégyeljem ezeket, és nyugodtan írjak, ha kedvem tartja, de természetesen felesleges bármit is "Istenre" fogni. Azóta elég felszabadultan fordulok mindehhez, de csak ha kedvem van, vagy időm engedi. Nem tulajdonítok nekik nagy jelentőséget. Örülök ha mások nyernek belőle biztatást, örömet, vagy éppen elindítja a gondolataikat valamilyen irányban.
Jó olvasást kívánok hozzájuk!
Az első példa a verseim ars poetikája:

Az én versem

Mit írok nem versek azok.
Mert nem vers az,
mi nem fáj nagyon.

Nem vers a békés nap,
s a zúduló munka folyó,
a történéstelen évek sem versek,
mert csak lassan telnek,
s ha élek is bennük,
az csak engem éltet szüntelen.

Nem vers, mert ez az élet.
Hétköznapok, melyek rommá lőnek,
körültekintőn, hogy ne érezd azonnal
ha bajok jőnek.
S nekem a harc a versem,
hogy fölkelek naponta,
és milliókkal indulok újra
arra a legnehezebb útra,
hol nincs taps és csillogás,
csak ég felé meredő összetett kezek,
mit nem vehetnek tőlem el soha,
s így élhetek csak reménnyel tele, boldogan.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Nagymama emlékére

Vasárnap meghalt Nagymama. Gyermekeinknek csak egyszerűen "dédi". Elaludt, úgy ment át abba az országba, ahol nincs többé könny és gyász, fájdalom, vagy jajkiáltás. Ilyenkor számtalan okos dolgot szoktak mondani, visszaemlékeznek az életútra, amit itt a Földön bejárt. De 95 évet bejárni sem egyszerű! Mindebből pedig mit is láthatunk mi gyerekek? Néhány együtt töltött év, roppant kevés, mégis elég a példa okán! Hogy mi fémjelzi leginkább az ember életét nehéz megmondani. De ő képes volt az életét a családjának szentelni, hűséges társul szegődni férje mellé. Kálmán bácsi1935-ben a Balaton mellett nyaralva ismerte meg Kádár Lajos nagykanizsai lelkész Erzsébet leányát, dédit, akit 1937 augusztusában vett feleségül Pesten, a Kálvin téri templomban. Egész életében, munkájában segítője és támasza volt, ő mindketten pedagógusként mentek nyugdíjba. Négy leányt neveltek fel, akik a matematika és a vegyészet területén szereztek diplomát. Ennyi a száraz tények talaján. De az arc derűje,

Túrmezei Erzsébet: Ámon, az ács

Számomra az egyik legkedvesebb húsvéti vers Ámon az ács címmel Túrmezei Erzsébet verse. Megkísérlem úgy interpretálni számotokra, hogy érthető legyen. Gondolkozzunk el együtt rajta, hiszen azt a keresztet, ami durva és nehéz én is ácsoltam, nekem is készült. Keresési eredmények Internetes találatok Túrmezei Erzsébet: Ámon, az ács Két szálfát hoztak Ámon udvarára és szólt a főpap: „Ámon, jól figyelj: Kereszt legyen. Ne félj! Meglesz az ára. Durva, nehéz… Ne faragj rajt' sokat. Sürgős.” És Ámon munkához fogott. Fejszecsapások hullottak a fára. Akkor hajnalodott. Felkelt az asszony is, a gyermek is. „Édesapám, milyen két furcsa fa. Mi lesz belőle?” „Eriggy Salomé, ne is kérdezd!”– döbben föl az apa Kis Salomé vidáman elszalad. Milyen erős a nemrég béna láb! De jó is volt Jézushoz vinni őt, követve szívük halk sugallatát. Csodálatos volt az a pillanat! Ámon dolgozik. Készül a kereszt. Nehéz a szíve. Ki is hordja majd? Valami gyilkos, lator, lázadó ny

Ábrahám alkuja

Talán sokak előtt ismert a történet, hogy miután Ábrahám megtudja, hogy Sodoma városa ítélet előtt áll, megkísérel Istennel beszélni (Mózes I. 18:16-). Ez nem egy szokványos arab vagy zsidó alku, ahol a két fél kölcsönösen enged, majd pedig megállnak a számukra kedvező árnál. Ugyanis egy irányba haladnak mindketten. Ábrahámot magát is meglepheti, hogy a haragvó, mindenható Úr milyen könnyedén enged a beszélgetésükben. Ez csak egyféleképpen lehet, ha Isten mindenféle módon meg akarja menteni az ott élő embereket. Azokat, akik szinte kérkednek is bűneikkel, "bátran" vállalják másságukat, nincs előttük értéke a családi közösségnek, megtesznek mindent a pénzért, amáért, nem éreznek lelkiismeret furdalást, ha ölniük kell. Persze ez kissé általános, és mi ugye nem is vagyunk ilyenek. Azok biztos megérdemelték a sorsukat. De Isten sem azokról, sem pedig rólunk nem így gondolkodik. Tíz igaz emberért is megkönyörül a városon. És ekkor Ábrahám abba hagyja z alkudozást, hiszen mégiscsak