Ugrás a fő tartalomra

Régen írtam... Most a nyárról

Tényleg régen írtam már, talán benne volt az is, hogy a nyáron próbáltam kerülni a számítógép társaságát. Most pedig egy szerencsétlen esés kapcsán (farokcsonttörés) kissé ágyhoz kötötten próbálom utól érni magam.
A nyár emberileg igen áldott volt, ugyanis eljuthattunk egy olyan helyre, ahol tényleg minden a vendégek kényelmét szolgálta. Ez a hely a Parádsasvári kastélyszálló volt. Mindenkinek csak ajánlani tudom. Nekünk megadta Isten ezt a közel egy hetet, hiszen látta, mennyire ott van ez a vágy bennünk egy közös nyaralásra, egy festői helyen. Zavart, hogy ezt nem tudom megadni a feleségemnek már 10 éve. Idén a Társaságunktól sikerült üdülési csekket kapni, ezután már csak kerestem a szálláshelyek között az interneten. Még ehhez képest is minden igen drágának tűnt. Már kezdtem beletörődni a drága nyaralás gondolatába, míg Isten megmutatta ezt a helyet. Amikor láttam a honlapot felnevettem. Aztán foglalás, nyaralás, fürdés, laza hét, wellness, stb. A képek elég beszédesek. De azért közben figyeltem, hiszen az egyik típusú nyaralótárs a kuporgató, végre megelégedéssel nyaralok, a másik a gazdag, aki nem külföldre ment pihenni, de komoly elvárásokkal érkezik. Nagyon sokat adott. Talán nekem azt, hogy tényleg végig kell gondolnom a munkámra fordított idő és energia nagyságot. Eddig mindig azzal áltattam magam, hogy azért kell maximálisan teljesíteni a munkahelyen, mert Istennek teszem. De ha igazán az Ő dicsőségére akarok élni, akkor Őneki kell szolgáljak, s ha erre egyre kevesebb idő marad az előbbi miatt, az nem lehet Isten akarata. Azt is érdekes volt látni, hogy a gazdagságban ugyanolyan lelki terhekkel - bűnökkel - kűzdenek, mint a szegénységben. De talán még több az álarc, kevesebb a bizalom, és nincs igazi kapaszkodó.
Aztán a nagyszülőkkel is töltöttünk néhány napot. Még mindig nem volt munka, csak felhőtlen nyaralás, programozás. Szóval jó volt, és remélem Isten bele tud nyúlni az életünkbe úgy is, ha eljönnek a munkás hétköznapok.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Nagymama emlékére

Vasárnap meghalt Nagymama. Gyermekeinknek csak egyszerűen "dédi". Elaludt, úgy ment át abba az országba, ahol nincs többé könny és gyász, fájdalom, vagy jajkiáltás. Ilyenkor számtalan okos dolgot szoktak mondani, visszaemlékeznek az életútra, amit itt a Földön bejárt. De 95 évet bejárni sem egyszerű! Mindebből pedig mit is láthatunk mi gyerekek? Néhány együtt töltött év, roppant kevés, mégis elég a példa okán! Hogy mi fémjelzi leginkább az ember életét nehéz megmondani. De ő képes volt az életét a családjának szentelni, hűséges társul szegődni férje mellé. Kálmán bácsi1935-ben a Balaton mellett nyaralva ismerte meg Kádár Lajos nagykanizsai lelkész Erzsébet leányát, dédit, akit 1937 augusztusában vett feleségül Pesten, a Kálvin téri templomban. Egész életében, munkájában segítője és támasza volt, ő mindketten pedagógusként mentek nyugdíjba. Négy leányt neveltek fel, akik a matematika és a vegyészet területén szereztek diplomát. Ennyi a száraz tények talaján. De az arc derűje,

Túrmezei Erzsébet: Ámon, az ács

Számomra az egyik legkedvesebb húsvéti vers Ámon az ács címmel Túrmezei Erzsébet verse. Megkísérlem úgy interpretálni számotokra, hogy érthető legyen. Gondolkozzunk el együtt rajta, hiszen azt a keresztet, ami durva és nehéz én is ácsoltam, nekem is készült. Keresési eredmények Internetes találatok Túrmezei Erzsébet: Ámon, az ács Két szálfát hoztak Ámon udvarára és szólt a főpap: „Ámon, jól figyelj: Kereszt legyen. Ne félj! Meglesz az ára. Durva, nehéz… Ne faragj rajt' sokat. Sürgős.” És Ámon munkához fogott. Fejszecsapások hullottak a fára. Akkor hajnalodott. Felkelt az asszony is, a gyermek is. „Édesapám, milyen két furcsa fa. Mi lesz belőle?” „Eriggy Salomé, ne is kérdezd!”– döbben föl az apa Kis Salomé vidáman elszalad. Milyen erős a nemrég béna láb! De jó is volt Jézushoz vinni őt, követve szívük halk sugallatát. Csodálatos volt az a pillanat! Ámon dolgozik. Készül a kereszt. Nehéz a szíve. Ki is hordja majd? Valami gyilkos, lator, lázadó ny

Ábrahám alkuja

Talán sokak előtt ismert a történet, hogy miután Ábrahám megtudja, hogy Sodoma városa ítélet előtt áll, megkísérel Istennel beszélni (Mózes I. 18:16-). Ez nem egy szokványos arab vagy zsidó alku, ahol a két fél kölcsönösen enged, majd pedig megállnak a számukra kedvező árnál. Ugyanis egy irányba haladnak mindketten. Ábrahámot magát is meglepheti, hogy a haragvó, mindenható Úr milyen könnyedén enged a beszélgetésükben. Ez csak egyféleképpen lehet, ha Isten mindenféle módon meg akarja menteni az ott élő embereket. Azokat, akik szinte kérkednek is bűneikkel, "bátran" vállalják másságukat, nincs előttük értéke a családi közösségnek, megtesznek mindent a pénzért, amáért, nem éreznek lelkiismeret furdalást, ha ölniük kell. Persze ez kissé általános, és mi ugye nem is vagyunk ilyenek. Azok biztos megérdemelték a sorsukat. De Isten sem azokról, sem pedig rólunk nem így gondolkodik. Tíz igaz emberért is megkönyörül a városon. És ekkor Ábrahám abba hagyja z alkudozást, hiszen mégiscsak